udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Intézménymutató:
Szent Erzsébet Társaság
2006. augusztus 4.
Az utolsó Ferenc-rendi szerzetest is elhelyezték Marosvásárhelyről: augusztus elsejétől a Kolozs megyei Désre helyezték Bakó Béla ferencest, szerzetesi nevén Pál atyát, akinek nevéhez számos szociális megvalósítás fűződik Marosvásárhelyen. A rendházat az egyházmegye veszi át, és plébániát hoz létre a helyén. Pál atya elmondta: a rendház elsősorban szociális tevékenységet folytatott, cigány- és börtönpasztorációt vállalt, szegénykonyhát és árvaházat működtetett, felkarolva a város elesetteit, rászorulóit. Az atya 1999-ben létrehozta a Szent Erzsébet Társaságot, amely keretet biztosított a szegényekről és a környék árváiról való gondoskodásnak. Távozásával megszűnik a cigánypasztoráció, valamint a börtönben végzett lelkiszolgálat, de az árvaház és a konyha nem zár be. Pál atya Désről fogja irányítani a Szent Erzsébet Társaságot, és többször látogat majd Marosvásárhelyre. /Antal Erika: Plébániává alakul a ferences rendház Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), aug. 4./
lapozás: 1-1